FrissítésSúgó

punktucsok

2010.05.19. 18:08 -

A puszta   Megemészt a fájdalom. A szikla peremén állva, tompa, mozdulatlan a levegő, s szürke felhők sorakoznak, tolongnak a fejem felett. Márcsak egy lépés választ el a zuhanástól. Zuhanás a végtelen ürességbe, a soha véget nem érő rémálmok kísértenek és élvén ezt az életet nem tudom már mi a valóság, mi a képzelet, mi a tudatalattim felsőbbrendű sugallata vagy hazugsága. Senkiben sem bízhatsz meg... főleg nem magadban!... Vihar előtti csend, felemészt… Még mindig nem biztos, hogy eljön, bár úgy látszik, kitör. Reményedünk, hogy csak elhalad a fejünk felett. De gyors vihar után a természet is szebb, üdébb, tisztább. S zápor könnyek mossák le a bűnt, örök békességet hozván a pusztára.

[3-1]

mate	Előzmény | 2010.05.23. 20:08 - #3

Nem vagyok jó részletelemzésben... valószínű nem is leszek soha. összeségében tekintek úgy erre a műre, hogy tudom ki írta, ezért mondom azt, hogy létérzést fejez ki, enyhe zavarodottságot és egyben a megbékülést. Szerény személyemnek tetszik az alkotás:D főképp a képhasználat...   Nem kell belebonyolódni... tisztán, mint a pusztai csendben.

punktucsok

Előzmény | 2010.05.20. 15:35 - #2

Kedves Rózsapír Hölgyem!    Igen,... a fájdalom egy hatalmas, felemelő érzés, és mégis ez taszít le a legmélyebb szakadékokba. Felemel a szakadékokba...? Elgondolkodtató. De ha már jelen van, akkor érzel és ennél többet ember nem kívánhat... érezni csodálatos dolog...mégha megkínoz is... mert ha nem érzel, ha nem tudod mire számítsál, ha csak a köd az, ami egészen elfedi a látóhatárt...és még mindig köd van...meg nem szünni akaró köd...az ember nem lát, nem hall, nem érez... az...na az az őrjítő.    Örülj a viharnak...hiszen tudod: megtisztítja a lelket, testet, új életet fakaszt a zápor...és tudod: vihar után mindig derűs és tiszta az ég!                                         Szeretettel, ...

punktucsok

Előzmény | 2010.05.19. 18:08 - #1

A puszta   Megemészt a fájdalom. A szikla peremén állva, tompa, mozdulatlan a levegő, s szürke felhők sorakoznak, tolongnak a fejem felett. Márcsak egy lépés választ el a zuhanástól. Zuhanás a végtelen ürességbe, a soha véget nem érő rémálmok kísértenek és élvén ezt az életet nem tudom már mi a valóság, mi a képzelet, mi a tudatalattim felsőbbrendű sugallata vagy hazugsága. Senkiben sem bízhatsz meg... főleg nem magadban!... Vihar előtti csend, felemészt… Még mindig nem biztos, hogy eljön, bár úgy látszik, kitör. Reményedünk, hogy csak elhalad a fejünk felett. De gyors vihar után a természet is szebb, üdébb, tisztább. S zápor könnyek mossák le a bűnt, örök békességet hozván a pusztára.

[3-1]